Gyulladás
GAL Kolin-só cseppek, 100ml
A megfelelő mennyiségű kolin fogyasztása az agyunk, idegrendszerünk, májunk, veséink kielégítő működéséhez szükséges, ugyanakkor kiemelten fontos az emelt kolin-bevitel gyermekváráskor a magzat egészséges fejlődéséhez.
Elsősorban azok számára javasoljuk, akik kevés tojássárgáját és májat esznek. A napi javasolt kolin-bevitel még az EFSA szerint is minimum 400 mg felnőttek számára. A megfelelő kolin-bevitel fontos, többek közt azért, mert hozzájárul a megfelelő:
• emésztéshez a gyomorsav-termelés által
• májműködéséhez
• homocisztein-metabolizmushoz
• zsíranyagcseréhez
Fogyasztási javaslat: Napi 6-28 csepp egy vagy több részletben. Töményen ne fogyasszuk, mindig folyadékba vagy ételbe keverjük. Sós íze miatt kis mennyiségben még nem rontja el a leves ízét, sütni-főzni is lehet vele. Ha viszont pár cseppnél egyszerre többet fogyasztunk, és nem szeretjük az ízét, akkor javasoljuk csak 1-2 kortynyi folyadékba cseppenteni, és gyorsan lehörpinteni két falat étel közt, vagy egy kellemes ízű ital előtt. Terhesség és szoptatás alatt 12-28 cseppet javaslunk, ha étkezésünk nem kolin-dús.
Az ajánlott fogyasztási mennyiséget ne lépje túl! A termék nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, változatos étrendet és az egészséges életmódot. Gyermekek elől elzárva tárolandó.
GAL D3 vitamin 4000NE, 30ml (240 adag)
GAL D3 vitamin, 4000 NE x 240 adag
Napi 4 csepp a komplett D-vitamin-pótlásért!
A D3-vitamin kétségkívül a legfontosabb, amit pótolni érdemes mindenkinek az egészsége megőrzése érdekében, hiszen gyakorlatilag mindenki a hiányában szenved és a leggyakoribb betegségek egyik fő oka a D3 hiánya!
A GAL készítménye a szervezet számára legjobb hasznosulású, természetes D3 vitamint tartalmaz, nagy dózisban, felszívódást segítő pálma- és kókusz- olajból nyert organikus MCT-olajban oldva. A stabilitásról továbbá természetes tokoferolokkal (E-vitamin) is gondoskodtunk. Hozzájárul az immunrendszer és az idegrendszer egészséges működéséhez, a csontok megerősítéséhez, a tumorok és az autoimmun betegségek megelőzéséhez.
Adagolás: Napi 4 csepp fogyasztását javasoljuk közvetlen szájba cseppentve vagy az ételhez keverve. Legjobb a nap első étkezésekor fogyasztani. Folyadékba ne keverje! (Kisgyermekeknek 7 testsúly kg-onként 1 csepp javasolt)
Az ajánlott fogyasztási mennyiséget ne lépje túl! A termék nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, változatos étrendet és az egészséges életmódot. Gyermekek elől elzárva tárolandó.
GAL Magnézium-L-laktát por 180g
Magnézium-L-laktát por (magnézium-L-laktát, 180 g, 90 adag)
A szív és az agy szuper üzemanyaga: magnézium L-laktáttal. A GAL készítményében magnézium-L-laktát biztosítja a megfelelő magnézium-bevitelt. Kiemelkedő hasznosulású, nem okoz hasmenést, gyomorégést, nem károsítja a fogzománcot. A szükséges mennyiségű magnézium mellett értékes L-laktáttal is ellátja a szervezetet!
A tejsavnak két formája van: D- és L-tejsav. Ezek D- illetve L-laktáttá alakulnak a szervezetben. Az egészséges emberek vérében szinte csak L-laktát található, ami többek közt a szív és az agy számára is fontos tápanyag.
A magnézium kizárólag a tejsav L-formájához kötve fordul elő, ami nem csak a magnézium jobb felszívódását teszi lehetővé, de a hasznos L-laktáttal is ellát, D-laktát nélkül. Emellett kevésbé hajlamosít laza székletre, mint sok másik magnéziumforma.
Adagolás: Napi 2g-ot (kb. 1tk) fogyasszunk, lehetőleg két részletben (különösen, ha egyszerre bevéve a szokásosnál lazább székletet okozna). Bármilyen folyadékba belekeverhető, legjobb étkezéssel elfogyasztani. Gyermekeknek: testsúlyarányosan, egy felnőtt testsúlyát 60 kilogrammnak számolva.
Az ajánlott fogyasztási mennyiséget ne lépje túl! A termék nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, változatos étrendet és az egészséges életmódot. Gyermekek elől elzárva tárolandó.
GAL K2+D3 vitamin, 500 mcg K-komplex + 4000 NE D3 x 60 adag
A GAL készítménye a szervezet számára legjobb hasznosulású, természetes D3 vitamint, valamint K1 és K2 vitamint tartalmaz, nagy dózisban, felszívódást segítő bio kókuszolajban oldva. Hozzájárul az immunrendszer és az idegrendszer egészséges működéséhez, a csontok megerősítéséhez, a tumorok és az autoimmun betegségek megelőzéséhez. A kiváló felszívódást és hasznosulást BIO- és RSPO-minősítés garantálja!
Alkalmazása: napi 12 csepp fogyasztását javasoljuk közvetlen szájba cseppentve vagy az ételhez keverve. Legjobb a nap első étkezésekor fogyasztani. Folyadékba ne keverje! Semleges ízű, ételbe is cseppenthető, így gyermekeknek is könnyen adható.
Adagolás gyerekeknek: 2-3 csepp/7kg testúly kilogramm. Mimimum 2-3 csepp, maximum 12 csepp adható!
Figyelmeztetések: Kumarin típusú véralvadást gátló szedése mellett fogyasztása nem ajánlott!
Az ajánlott fogyasztási mennyiséget ne lépje túl! A termék nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, változatos étrendet és az egészséges életmódot. Gyermekek elől elzárva tárolandó.
GAL E-vitamin 100 NE 90 adag, 95 ml
GAL E-vitamin, 100 NE x 90 adag
A termék az E-vitamint a 4 féle tokoferol komplex keverékeként tartalmazza, úgy, ahogy azok a természetben is előfordulnak, együtt.
Az E-vitamincsalád mind a 4 tagját tartalmazó, szójamentes, növényi kivonatot oldottunk alacsony Ω6-tartalmú napraforgóolajban. Így természetes E-vitamin-komplexhez juthat kapszulák nélkül. E-vitaminként az alfa-tokoferolt használják széles körben, azonban a természetben ez így önmagában nemigen található, mindig vannak mellette béta-, gamma- és delta-tokoferolok is, amelyek jelentőségével egyre több kutatás foglalkozik.
Fogyasztási javaslat: Napi 28 csepp, lehetőleg étkezéskor.
Az ajánlott napi fogyasztási mennyiséget ne lépje túl! Az étrend kiegészítő nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot. Száraz, hűvös helyen, gyermekek elől elzárva tartandó!
GAL C-komplex 1333mg C-vitamin x 45 adag (90 kapszula)
GAL C-komplex, 1333mg C-vitamin, 100mg szőlőmag- és héjkivonat + 200mg bioflavonoid x 45 adag
Nagy dózisú C-vitamin és annak felszívódását és újrahasznosulását segítő növényi kivonatokat tartalmaz bioflavonoidokkal együtt. A benne lévő vörös szőlőhéj- és mag-kivonatok szintén segítik a szervezet védekezőképességét, erős antioxidánsok, és a szívre, erekre, látásra kifejtett hatásuk miatt is előnyösek.
E termék a C-vitamint a természetben is megtalálható formájában tartalmazza, szinergikus hatású növényi kivonatok mátrixában. A feketebors egy szabadalmaztatott kivonata, a BioPerine® a felszívódást segíti. A citrusbioflavonoid-komplex és a vörös szőlő héjának és magjának kivonatai pedig olyan természetes hatóanyagokat tartalmaznak, amelyek a természetben is gyakran fordulnak elő C-vitaminban dús élelmiszerekben, nem véletlenül.
Adagolás: Napi 2 x 1 db kapszula étkezéskor. Legjobb elosztva a nap folyamán, azaz étkezésenként 1 db, de egyszerre is beszedhető mind a 2 db.
Az ajánlott napi fogyasztási mennyiséget ne lépje túl! Az étrend kiegészítő nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot. Száraz, hűvös helyen, gyermekek elől elzárva tartandó!
GAL Biocurcumin+, 225 mg x 30 kapszula
GAL Biocurcumin+, 225 mg x 30 kapszula
1g Bio-Curcumin® jobban emeli a vér kurkumin-szintjét, mint 12g magas (95%) kurkuminoid-tartalmú hagyományos kivonat, amit a felszívódásnak kedvező, magas zsírtartalmú, lassú tranzitidejű étkezéssel vettek be!
Szájon át szedve is képes a kurkuma fő hatóanyagát, a kurkumint nagy mennyiségben a véráramba juttatni egy szabadalmaztatott, teljesen természetes megoldás segítségével. A kurkuma illóolaját és teljes spektrumú gyömbér-kivonatot is tartalmaz. A kurkumin kivonatolása 100%-ban napelem-működtetésű gyárban történik.
A kurkuma hatóanyagai, a kurkuminoidok véráramba jutása nagyon korlátozott. Ennek áthidalására hozták létre ezen terméket. Egy feketebors-kivonat, a BioPerine® akár 2000%-kal is növelheti a kurkuminoidok felszívódását. A Bio-Curcumin® (BCM-95®) pedig egy új, szabadalmaztatott kurkuma-kivonat, amely a kurkuminoidokat a kurkuma esszenciaolajával együtt tartalmazza, és még a feketebors-kivonatos megoldásnál is 6-szor hatásosabb. A gyömbér gingerol hatóanyaga is fokozza a kurkumin felszívódását, ráadásul hasonló hatással rendelkezik, mint a kurkumin, különösen gyömbér-illóolajokkal együtt. A kurkuma turmeronokra standardizált kivonata szintén jelentősen fokozza a kurkumin felszívódását. E termékünk mindezt együtt tartalmazza!
Adagolás: 1 kapszula fogyasztása javasolt, étkezés közben.
Az ajánlott fogyasztási mennyiséget ne lépje túl! A termék nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, változatos étrendet és az egészséges életmódot. Gyermekek elől elzárva tárolandó.
GAL Magnézium-biszglicinát kapszula, 1620mg x 90db
Magnézium-biszglicinát (magnézium-biszglicinát, 84 g, 90 kapszula)
A magnézium egy különösen fontos ásványi anyag, amihez elegendő mennyiségben táplálkozással jutni nehéz. A magnézium-biszglicinát a magnézium glicin aminosavval alkotott sója, így magnézium mellett glicinnel is segít ellátni a szervezetet.
Sokféle magnéziumforma létezik, amelyek hasznosulásában lényeges különbségek mutatkoznak. Nem elég ismernünk a nevét egy jól hasznosuló formának, ugyanis az két lényeges dolgot nem árul el: Okoz-e számunkra laza székletet? Ha okoz, akkor máris kevésbé hasznosul… A másik, hogy „fully reacted”, azaz teljesen reagált forma-e? Ha nem, akkor a magnézium jelentős része nem az összetevőknél jelölt formában van, hanem szervetlen formában maradt.
Adagolási javaslat:
Napi 2-4 kapszula. A legideálisabb egy nap elosztva bevenni, lefekvés előtt 1 vagy 2 db-ot, mert megelőzheti, illetve megszüntetheti az éjjeli gyomorégést, illetve az alvászavarokat.
Az ajánlott fogyasztási mennyiséget ne lépje túl! A termék nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, változatos étrendet és az egészséges életmódot. Gyermekek elől elzárva tárolandó.
GAL K2+D3 Forte vitamin 20 ml K-komplex 1000 mcg+ D3 4000NE